A felelős állattartás hét aranyszabálya

MOZGÁSIGÉNY

"Ahány ház- annyi szokás. Ahány állat - annyi tulajdonság."

Bizonyára mindannyian ismerünk olyan kutyákat a környezetünkben, melyeknek egyetlen nyugodt percük sincsen. Ezekre az állatokra szoktunk "fogadásokat kötni" hogy vajon meddig bírják még visszahozni az eldobott teniszlabdát.
Ugyanakkor azonban ott az ellenpélda is, amikor egy kutya részéről már komoly erőfeszítésnek minősül, ha az érkező vendég tiszteletére megemeli a fejét, vagy csóvál egyet a farkán.

A kutyákat tehát semmiképpen sem szabad egy sablon szerint mérni. Rendkívül fontos tehát, hogy a fajta kiválasztásánál figyelembe vegyük a kutya vérmérsékletét és mozgásigényét, és azt összhangba hozzuk saját életvitelünkkel.

Ha agilis, állandóan jövő - menő, kiránduló, túrázó emberek vagyunk, akik sokat tudnak foglalkozni az állatukkal, nyugodtan válasszunk hasonló tulajdonságokkal megáldott kedvencet, ám ha magunk is otthonülő, lusta típusúak vagyunk, akik ráadásul egy kis lakásban élnek, akkor felejtsük el a boxert és a dobermannt, mert ennek a házasságnak nem sok jövője lesz.

Apropó lakás! "Kutyát lakásban tartani állatkínzás!" - hallani nagyon gyakran ezt az alapvetően téves megállapítást. A mozgásigény mellett van ugyanis egy olyan tulajdonsága a kutyáknak, ami minden fajtára jellemző. Szeretik a rendszerességet, és szeretnek a gazdijukkal lenni.

Ha lakásban is tartunk egy állatot, de azt napjában kétszer háromszor leviszünk sétálni, az valószínűleg sokkal boldogabb és teljesebb életet élne, mint az a fajtársa, amelyik egy több hektáros birtokon él, de abból áll a napi kapcsolata a gazdájával, hogy esténként megkapja a maga kutyatápját. Természetesen nem vonatkozik ez azokra, akik reggel 6-tól késő estig nincsenek otthon. Ilyen körülmények között valóban ne tartsunk kutyát!